Hitvallásom, mint szobrász

gallery-replacement-lamp-4526485_800x553

Megtalálni a szobrot! Soha nem szobrot szeretnék létre hozni, csupán az a törekvésem, hogy megtaláljam a szobrot kőben, fában, az anyagban, ami velem kapcsolatba lép.

Cave man sculpture

Tizenéves voltam, amikor már szobrok kerültek ki a kezem közül. Szobrász készségemre rajztanárom, Bobály Attila figyelt  fel, aki életének minden percében alkotott, szobrászként – mindamellett, hogy rajztanárként működött iskolánkban.

Mindez Magyarországon, Nógrád megye egyik kis falujában, Ludányhalásziban, 1970-es évek elején történt, amikor is, a művészet megszállottja lettem. Ez tartott 10 éven át, az 1980-as évek elejéig. Sok szobor született akkoriban, kőszobrok, faszobrok (szobraim galériája). Amit viszont ritkán műveltem, az az agyagszobrászat, azaz a mintázás.

Lényegében az anyag, – a kő és a fa – mutatta meg a benne rejlő plasztikát, és jöttek létre a szobrok, szinte maguktól. Ez az alkotói metódus jellemez a mai napon is, amikor ismét, 40 év kihagyás után, ismét szobrok születnek általam.

Képzőművészként képzeltem el az életemet leélni, jelentkeztem Budapesten a Képzőművészeti Szakközépiskolába (1977), majd a Képzőművészeti Főiskolára is (1981), ám egyik felvételim sem volt sikeres. Annak tudom be, hogy mindkét helyen komoly hangsúlyt fektettek a rajzra, a rajztudás fontos eleme volt mindkét felvételinek. Nos, bár rajzolok, elég sokat is időnként, ám a rajztudásom nem kifogástalan, inkább ösztönös. Végül a Kertészeti Egyetemen, a Táj-és Kertépítészeti szakon végeztem, ahol a felvételinek szintén része volt a rajz, és erre komolyan felkészültem, így megfeleltem.

Monori othonom
Kertem kertrészlete

A kertépítészet is nyugodtan mondható művészetnek, ugyanis lehet művészi színvonalon űzni, és művészi színvonalú kerteket tervezni, valamint létrehozni. A kertépítészet művészi jellegére, a világban sok példát találni (kertművészeti alkotások). Időközben létrehoztam egy weboldalt, mely kertépítészettel foglalkozik (Zöldvilág.infó), valamint egy webáruházat, ahol dísznövények rendelhetők (Dísznövény Webáruház).
A kertépítészeti szakon, az oktatásnak végig része volt a rajzkészség fejlesztése. Tehát, kertépítészmérnök vagyok, és főleg dísznövényekkel foglalkozom, valamint leginkább a saját kertemmel
, és újra, komolyan a szobrászattal. Leginkább kőszobrokat alkotok, teljesen hagyományos módon megmunkálva: vésővel, kalapáccsal, csiszolópapírral.

Miért kő? Számomra a kőszobor jelenti a SZOBROT, igényli a legkomolyabb odafigyelést, és tanúsítja a legnagyobb ellenállást. A faragás során nincsen mód visszapakolásra, ellentétben az agyagszobrászattal. Mindez által a szobrász részéről a legnagyobb alázatot igényli a kőfaragás.

Művészeti stílusok közül leginkább a szürrealizmus vonzó számomra. Bár belegondolva, a szobrászati szürrealitás nehéz műfaj, mivel alapvetően a szobor minden eleme a valóság irányába húzza az alkotót. Szobrászatban nehéz elvonatkoztatni, vagy meghaladni a valóságot, különösen a kőfaragás során, mivel az anyag, amivel dolgozom, nagyon is valóságos. Hogyan lehet mégis a szobrászat valóságon túli? Talán a témaválasztás az egyik eleme ennek. Ennek kissé ellentmond, hogy témaválasztásom újabban a kvantumfizika területéről való (Quarks Threesome sculpture). A következő szobrom témája pedig az anyag-antianyag (Anyag-antianyag / Az anyag győz). Azonban, úgy vélem, hogy a mindennapi gondolkodás szintjén mindkét téma szürreális, valóságon túlinak tűnhet. Épp ezért, ez az irány határozza meg a következő szobraim témáját is, a megvalósítás ezáltal pedig, szürreálisan nehéz.

Amennyiben továbbiakban érdeklik Önt készülő, és elkészült alkotásaim, örömmel veszem, ha visszatér! Valamint azt is örömmel veszem, ha hírleveleim iránt is érdeklődést mutat, melyekben művészettel kapcsolatos témák, valamint új műveim készüléséről értesülhet. Következő linken van lehetősége hírleveleim fogadására:

© ArtGalleryMe hírlevelek LaMon szobrásztól

Minden levélben lehetőséget biztostok a leiratkozásra, valamint kérdés, érdeklődés esetén szívesen válaszolok minden megkeresésre, ugyanis a művészet iránti érdeklődés, korunk sívárosodása közepette egyfajta menekülési lehetőség, és maximálisan emberi!
Újabban a Mesterséges Intelligencia (MI vagy AI) erre a télfélre is benyomul, ám ezt nem tartom veszélynek, már csak azért sem, mert ezen a téren az emberi FANTÁZIA végtelen, így nemes verseny lehet, ahol nem a gyorsaság és a memória-kapacitás a meghatározó faktorok. Tehát, véleményem szerint ettől a versenytől az embernek nincsen félnivalója, sőt inkább ösztönző erő lehet, amely által fantasztikus művek születhetnek, talán mindkét részről, és ez szerintem egyáltalán nem probléma, inkább lehetőség!

Kék kavicsok